Elemzés – Rekviem egy álomért
Azért választottam ezt a filmet, mert nagyon nagy hatással volt rám, mikor először láttam, és a karakterek olyan embereket formáznak meg, amelyek azt sugallják, hogy bárkinek félrecsúszhat az élete, úgy, hogy szinte észre sem veszi, és mire feleszmél, már túl mélyre sűllyed ahoz, hogy ésszerűen kezelje a helyzetet. A 2000-ben keletkezett filmet Hubert Selby azonos című regénye alapján Daren Aronofsky rendezte, a magyarországi bemutatóra egy évet kellett várni. A film számos díjat kapott, főként a Sara szerepét játszó Ellen Burstyn, akit e szerepéért még Oscar-díjjal is jutalmaztak.
A történet Connie Island-i bérházak között játszódik, három fiatal és egy idősebb asszony tragédiáját mutatja be, amely rádöbbenti a nézőt, hogy egy év alatt néhány teljesen átlagos ember élete mekkora fordulatot tud venni. A több szálon futó cselekmény igen bonyolult, ám gyakran összekapcsolódik, hisz a főszereplő Harry mellett anyja, Sara, barátnője, Marion, valamit legjobb barátja, Tyrone sorsába is betekintést nyerünk.
A három fiatal élete kezdetben azonos vágányon halad, mind a szebb jövő reményében éli életét, Harry Marionnal közös jövőt tervez, Tyrone pedig igyekszik megteremteni önmaga számára az anyagi jólétet. Ám mindhárman drogfüggők, és ebben látják az egymással való kapcsolat alapját, sőt az álmaik megvalósításának kulcsát is. A két fiú drogdealerként, heroin eladásával próbál pénzt szerezni, még Marion ruhatervezésbe kezd, melyhez ihletet a kokainhasználatból merít, ám hamarosan arra eszmélnek, hogy már csak a következő adag drog megszerzése élteti őket.
Sara magányos asszony, azonban igényes, és igyekszik mindennapi nyugodt életében fenntartani a jóllét látszatát. Számára egyetlen szórakozást a tv műsorok nézése jelenti, mindig arról álmodozik, hogy egyszer talán bekerül a televízióba, és mindenkinek megmutathatja fiát, Harryt, akire olyan büszke. Persze ezek csak álmok, Sarának marad a tv-nézés és a bonbon majszolás, mégnem egyik nap egy telefonhívást kap, ami teljesen megváltoztatja életét. A tv-től hívták, hogy talán van esélye bekerülni a műsorba, ezért a reményekkel teli asszony őrült fogyókúrába kezd, hogy beleférjen a hőn áhitott piros ruhába, amelyet fia ballagásán vett fel utoljára. Közben szüntelenül a postaládáját nyitogatja, hátha megérkezett a levél, hogy behívták a műsorba. Sajnos a fogyókúrák nem használnak, ezért barátnője tanácsára egy kuruzslóhoz fordul, aki serkentő tablettákat ír fel neki. Kezdetben ezek használnak is, Sara rohamosan fogyni kezd, de mindez az idilli kép nem tart sokáig.
A film rendkívül tartalmas, és intenzív vágási technikát alkalmaz gyors váltásokkal, ezzel mindig párhuzamot vonva a szereplők sorsai között. A szereplőknél kialakult függőségeket minden alkalommal ismétlődő, azonos, néhány másodperces filmkockákkal jeleníti meg, amelyek ugyan rövidek, de annál intenzívebben súlykolják bele a nézőbe a helyzet komolyságát. A heroinfüggő fiúknál ezek a képkockák injekcióstűket, kitáguló pupillákat, Saránál pedig a bogyók bevételét és a tévéje bekapcsolását jelenítik meg.
A film tragédiája még súlyosabbá válik, mikor az első néhány percben még azt láthatjuk, hogy a szereplők élete sikeres fordulatot vett: Sara elkezdett fogyni, a fiúk üzlete beindult, Marion pedig sorra tervezi a szebbnél szebb ruhákat. A film előszeretettel osztja két részre a képet és mutat egyszerre két szereplőt, ezzel is a párhuzamot erősítve, hogy mindannyiuk élete azonos úton halad. Ilyen öszhangot sugall például Harry és Marion jelenete, mikor az ágyban fekszenek, és a kép egyik fele a fiút, másik pedig a lányt mutatja. Itt még őszinték egymáshoz, beszélgetésüket a közeli képek, premier plán és szuper közeli teszik még bensőségesebbé az arcokra, szájakra és szemekre való ráközelítéssel.
Közben Sarának a gyógyszerektől látomásai lesznek, amelyeket a film mintegy flash back jelenít meg, de nem képi hatásokkal, hanem a zenével utal rá, hogy amit látunk, nem a valóságban játszódik. A zene az egész film alatt nagy szerephez jut. Minden flashback alatt ugyanaz a dallam szól, amely egyszerre borzongató, figyelemfelkeltő, fokozza a drámai hatást és a nézőben nyugtalanságot, idegességet kelt. Ugyanezt a hatást éri el a végén, mikor az amúgy is lendületes film hatalmas tempót vesz, és már-már követhetetlenné válik. Ám a zene kicsit vidámabb változata a film egy-egy pozitívabb másodpercében is megszólal, például amikor a fiúknak sikerül beszerezniük az eladásra szánt drogot, vagy amikor Sara első levele megérkezik a műsorba való jelentkezési lappal.
A film intenzív tempóját méginkább felgyorsítja az, hogy amikor a fiatalok a drog-, valamint Sara a serkentőhasználat után megérzik azok hatását, akkor az operatőr fix kameraállásból felgyorsítva mutatja az eseményeket, az extázisban élő emberek cselekedeteit. Ezzel is érzékeltetve, hogy ilyenkor nem érzik, hogy milyen gyorsan eltelik az idő, ezért ennek abban is hatalmas jelentősége van, hogy azt láthatja a néző, hogy az egész életüket felgyorsítva élik le a drogok használata közben, és ilyen óriási tempóvál fog elröppenni minden egyes percük. Azonban néhányszor ennek az eszköznek pozitív jelentősége is van, például mikor Marion drog hatása alatt sorra tervezi a ruhákat: rajzol, mér, vág, varr szüntelenül, láthatjuk, milyen jól megy neki a munka. A fiúk egyre több pénzt tehetnek félre, úgy tűnik, hogy jobbra fordul az életük, a szerelmesek boldogok együtt, ám mindeközben ott motoszkál valami a néző fejében, a fiúk illegális üzletéből szerzett pénz és a vészjósló zene miatt.
A sejtés hamarosan beigazolódik: tényleg nem sokáig tart a látszólagos jólét egyiküknél sem: Tyrone bekerül egy bandába, ahol egy félreértés következtében lelövik a vezért, és Tyrone-t menekülés közben elfogják a rendőrök. Azt hiszik, hogy a fiú lőtt, és börtönbe zárják. Harry a félretett pénzükhez nyúl, abból teszi le az óvadékot barátjáért. Amiért lelőtték a vezért, mindenki bojkottálta a drogeladást, a fiúk nem tudnak újabb adagot szerezni, kivéve egy férfitől, Big Timtől, aki azonban nem pénzért, hanem testüket áruba bocsátó lányokért ad drogot. Miután kihozta barátját, Harry látja hogy már nem sokáig tart a jólét ezért elhatározza, hogy amig van rá pénze, meglepi anyját egy új tv-vel. Mikor meglátogatja, Sara már minden étkezés helyett bogyókat vesz be, és egész testében remeg, ha egy percig is nyugodtan kellene ülnie. Harry rájön anyja függőségére, és sajnálkozva kéri, hogy szokjon le a bogyókról. Sara nem veszi komolyan fiát, ami Harryt nagyon megviseli, ezért még mélyebbre ássa magát a heroin-üzletben. Sara közben megkapja a tv-t de már nem érdekli más, csak a bogyók és a piros ruha. Felhívja orvosát, mert már nem érzi a megszokott hatást, de az orvos szerint csak hozzászokott a tablettákhoz. Sara zavarodottságában megkétszerezi, majd megháromszorozza adagját. Itt már mindannyiuknál érezhető, hogy kicsúszott a talaj a lábuk alól. A film egyébként is komor sötétzöldes színvilága egyre feketébb lesz, több az esti jelenet, csontsoványra fogynak, Harry szeme egyre beesettebb, és kezén megjelenik a tűszúrások véres nyoma, az egykor igényes asszony egyre ráncosabb, nem használ sminket, haja ősz és ápolatlan.
Sara újra elmegy orvosához, ahol a fix kameraállás mellett gyorsított és lassított képek követik egymást, hirtelen hangok hallatszódnak, amelyek együttes hatása jól tükrözi, hogy Sara már nem-igen tud magáról, és hiába próbálja elmondani orvosának, hogy a bogyók furcsa hatásokat váltanak ki, egy hang sem jön ki a torkán, és a kuruzsló újabb adag pirulát ír fel neki.
Eközben Harryék újabb köteget vesznek ki a félretett közös pénzből, amit a kamera a titkos, sötét szekrényük belsejéből mutat. Ez sejtelmességet és vészjóslát tükröz, miközben Harry magát is becsapva bizonygatja, hogy hamarosan a pénz többszörösét tehetik majd vissza a szekrénybe. A fiúk megtudják, hogy egy férfi mégis kiad némi drogot, de dupla áron, amire nincs pénzük, ezért Harry megkéri barátnőjét, hogy feküdjön le pénzért egy gazdag ismerősükkel. Beszélgetésük egy világoskék megvilágítású szobában zajlik, amely a két fiatal elhidegültségét tükrözi. Marion sírva egyezik bele, és meg is szerzi a pénzt. Hazafele úton a lift villogó fénye, a rossz idő, eső, éjszakai felvételek, a közeli second- és premier plánok valamint a vészjósló zene mind a lány gyötrelmeit fejezik ki. A felső kameraállás jelentősége, hogy a lány felett elhatalmasodnak a problémák, olyan világba hajszolta magát, ahonnan már nem tud kikerülni.
E képsorok után a film már olyannyira felgyorsult, hogy a rendező mintegy összegzésként bemutatja, hogy függőségük annyira elhatalmasodott az összes főszereplő felett, hogy már nem látják a kiutat: Harry és Marion sírva ülnek a kanapén a világoskék szobában, elhidegülten, Sara -aki egyfolytában a bogyók hatása alatt van- csak sminkel, és a tv showra készül piros ruhájában, Tyrone pedig gyerekkori képét nézve siratja, mivé lett az élete.
Sara ájulásból felébredve sötét lakása padlójáról felállva indul útnak, elveszettségét és rémültségét a villogó lámpák, gyors kameramozgások érzékeltetik. Egyre komolyabb hallucinációk gyötrik, képzelgéseiben az egész tv-show az otthonába költözik, és mindenki a rémült asszony nyomorúságán nevet. Sara a padlón eszmél fel leizzadva, kócos hajjal, elfolyt sminkkel, a piros ruhában. A ruha színének nagy jelentősége van az egész film során, hiszen minden zöldes árnyalatú és sötét, kivéve ezt az estélyit, ami élénk színével még elérhetetlenebbnek tűnik, és hatalmas kontrasztot ad Sara komor lakása és a pompás, ragyogás között. Az asszony zavartan indul a tv-szerkesztőséghez megkérdezni, hogy mikor kerül adásba. Az emberek közt botorkáló Sarát ismét felső kameraállásból, a körülötte lévő embereket gyorsítva, őt pedig lassítva láthatjuk, melynek jelentősége az, hogy Sara már teljesen különvált a társadalomtól, nem érzékeli a külvilágot és nem tud senkivel kommunikálni. A szerkesztőségbe érve, zavarát látva az asszisztens rendőröket hívott az asszonyhoz, akit végülis a pszichiátriára vittek, ágyhoz kötöztek és különböző gyógymódokkal próbálkoznak nála. Mindeközben a szerencsétlen asszony végig abban bízott, hogy a köpenyes ápolók a televízió stúdiójba vezetik. A nő öntudatlanságát az erős fények, hátborzongató zene jelzi, valamit a körülötte lévő ápolók alsó kameraállásból való mutatása azt az érzetet kelti, hogy Sara felett elhatalmasodtak, és mindenben rájuk van utalva. Az öntudatlan asszonnyal nyilatkozatot íratnak alá, majd megkezdik nála az elekrosokkot. Sara kezelései közben a nő szenvedő arcát végig premier plánban láthatjuk, arcáról embertelen fájdalom olvasható le.
A fiúk Floridába indulnak könnyebb drogszerzés reményében, előtte Marion összeveszik Harryvel, amiért a fiú nem tudott drogot szerezni. Mindketten idegesek, aztán a fiú otthagyja a lányt. Az autóban Harry karja egyre jobban fáj, de csak akkor engedi meg barátjának, hogy kórházba vigye, amikor már olyan elviselhetetlen a fájdalma, hogy karjába nem tud újabb adag drogot fecskendezni. A kórházból a börtönbe viszik a két drogos fiút, ahonnan Harrynek sikerül felhívnia Mariont. Harry egy sötét helységből beszél, ahol rajta kívül csak egy telefon van, ami azt jelképezi, hogy a fiú egyedül van, már senkire sem számíthat. A két fiatal sírva búcsúzik, és megígérik, hogy találkoznak, de mintketten tudják, hogy ez lehetetlen. Harryék a sorozáson vannak, ahol a fiú összeesik a fájdalomtól. Az őrmester kiabálását hallgatva egy függőleges montázzsal találkozunk: a képen már ismét Sara szenvedő arca és Marion látható, amint Big Timhez csönget be, de még mindig az őrmestert halljuk a sorozáson.
A film tetőpontján a képek gyorsan változnak: felváltva láthatjuk Sara szenvedő arcát, Marion kényszerített tekintetét, miközben Big Tim újabbnál újabb vágyait teljesíti a következő adag drogért, Tyronet a börtönmunka közben megalázva, valamint a fájdalomtól ájut Harryt, ahogyan a műtőbe tolják és levágják a kezét. Mindannyiukat először kistotálban látjuk, a körülöttük lévő emberek semmibe veszik őket, nem érzik át a szenvedéseiket, aztán a képek egyre közelebbiek, még végül premier plánban látjuk a főszereplők arcán a kínt, a szenvedést. Az utolsó ilyen képkocka a Harry kezéről arcára csapódó vér, ami még az eddigieknél is sokkolóbban hat a nézőkre. Harry a műtét után a kórházi ágyon ébredve rájön, hogy Mariont végleg elveszítette. A fiút felülről, az ápolónőt pedig alsó kameraállásból látjuk, ami ismét az ápolókra való utaltságot, a fiú magatehetetlenségét jelképezi.
Az utolsó képkockák a főszereplőket mutatják, mindannyian az ágyon magzatpózban összekuporodva gondolkodnak: Harry sír, hogy elveszítette Mariont, Marion előveszi a megszerzett drogot, mégsem boldog, mert belegondolt, mit kellett tennie érte. Tyrone a börtönmunka után megalázva hajtja álomra fejét a cellájában, még Sara elképzeli, hogy tényleg bejut a műsorba: gondolataiban tündöklő szépséggel, ápoltan, a piros ruhában fiára büszke anyaként üdvözli Harryt, aki jólfésült, sikeres üzletember, épp elvenni készül Mariont.
Szerintem ez a film bárkire óriási hatással van, hiszen cenzúrázatlanul és őszintén mutatja be, mennyire tönkreteheti magát egy ember ha egy álmot hajszol, és mindeközben az eszközökben nem válogat. A szereplők játéka, a film lendületessége, a borzongató zene, gyors vágások, intenzív sminkek mind hozzájárulnak ahoz, hogy ez a film valóban egy komoly, nagyon sokkoló alkotás legyen, de mindenképp érdemes másfél órát rászánni, hiszen olyan oldalát mutatja meg az életnek, amit sokan nem is hittek volna, ezáltal talán jobban megbecsülik majd egészségüket, családjukat, és nem veszik természetesnek a szeretetet, jóllétet.
Csúzdi Anita, 11.A
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó