suliban végigszenvedtem a napot (jelenleg a derekam van becsipődve vagy mi, a fogaim még mindig fájnak, és am se tudok enni, de kikurt éhes vagyok és mindenki kajál körülöttem és vááá XD) irtam egy olyan csodálatosan szar matekdogát hogy sztem a tanár átfirkálja a félévi ötösömet ha meglátja... na mindegy, év végéig lesz még időm kijaivtani. am addig szenvedtem basztattam számolgattam, hogy a végére rájöttem, miről is van szó, (mult órán mikor tanulták, nem voltam ott) csak akor már nem volt időm megcsinálni a feladatokat *örömujjongás*

suli után hazajöttem és gőzerővel nekiálltam a töri TZ-re tanulásnak. csakhogy közbe bealudtam. olyan fél 4től fél 7ig szunyálhattam kb :D aztán felébredtem és rájöttem hogy töriből bizony még mindig semmit sem tudok -.- nekiültem, a legfontosabb anyagot elolvastam, a többiből kiírtam az évszámokat meg a fogalmakat is átolvastam... lesz ami lesz, nem fűzök hozzá nagy reményeket...

aztán már így elegem van hogy semmibe vesz mindenki. te alföldi tehénfejő parasztlány, te aki csak arra vagy jó hogy ideadd a házidat, te végülis azt se tudom kivagy de baszogatni megteszed. kb ilyen kép él az emberekben rólam... annyira jó lenne ha egy kicsit megbecsülnének, csak egy egészen kicsit. szvl szurkoljatok hogy összejöjjön valami amit nagyon szeretnék hogy összejöjjön, és akkor minden más lenne örökre. persze ugyse jön... áhh már mindegy, kár volt mondani, ugy beleéltem magam...
tudod... ma láttam oszttársamat, (aki nem az apjával lakik) hogy a bolt mellett beszélgetett a faterjával. és rájöttem hogy a faszomat hogy csak nekem nincsen normális családom, érted, mindenki aki körülvesz, normális családban él, ha nem is lakik velük az apja, akkor is foglalkozik vele. és eddig nem éreztem, mert anyám igyekezett mindent megadni, de akkor is kibaszottul hiányzink egy normális család.  (félreértés ne essék, nem a apámrol van szó, ő nem hiányzik; már megszoktam hogy nincs) egy testvér, akivel esténként veszekedhetünk a fürdőszobán, egy apa, aki elvitt volna 5évesen koncertre, horgászni és... talán tudod teis miről beszélek... és mostanában rengeteget gondolkoztam ezen. vannak dolgok, amik már nem változtathatnak meg, helyrehozhatatlanok, de vannak, amelyek el tudnák feledtetni...

egyébként még nem is mondtam, hogy február 10-én kimegyek Svédországba pár napra. (ha már Tunéziában mindenki svédnek nézett... bár nem hiszem, hogy el tudnék vegyülni a tömegben... nem voltam ott mikor csillogó gyönyörűszép kék szemeket osztogattak) anya holnap megy lefoglalni a jegyeket. már nagyon várom, még sohasem voltam svédországban *-* (bár egyszer, múlt nyáron már majdnem :D) remélem jóóó hideg lesz, de attól független... őszi kabátban vágok majd neki ^^ anyám egyik egyetemi haverjáéknál fogok aludni, nekik van két kissrácuk, még nem ismerem őket, de majd most. remélem minden összejön és senki nem mondja le az utolsó pillanatban, nem blokkolják a járatokat, nem lesznek terroristák, ilyesmi XD mellesleg nagyon fosok, mert odafele pont útközben fog besötétedni, visszafele meg végig tök sötét lesz, fél éjfélkor leszek Ferihegyen, ha minden igaz *-* azért remélem megmaradok XD egyébként Ferihegy I. ről indulok, ahol még nem is voltam, szóval arra is kiv vagyok, azt mondják csúnyább mint a 2. (bár annál nem nehéz csúnyábbnak lenni, az nagyon szép meg minden...)

na, eléggé elhúztam már megint a dolgokat, megyek is, kezdetnek kitakarítom a billentyűzetem, aztán hajat mosok és szundizok egyet ^^