szia. hát a mai napom megint nagyon jól indult, arra ébredtem hajnalban hogy vmi csöpög. természetesen megint a csukott ablakon át csordogált be az eső kispatakban, és az ágyam alatt már szép nagy tócsa állt. kénytelen voltam becsukni és elhúzni az ágymat és felmosni alatta. közben olyan hideg volt hogy majdnem odafagytam a felmosórongyhoz de segáz. mikor már csak picit volt nedves a padló visszaágyaztam, mint ki jól végezte dolgát, aztán visszafeküdtem aludni. reggel ugyanez a forgatókönyv, addigra már az ágyamban is tocsogott a víz (és nem, nem pisiltem be, beesett az eső -.-)
aztán gyorsan mentem suliba... nem volt semmi kül, kivéve infón, az tök jó volt. ^^ csináltunk egy perverz táblázatot, ami másodfokú egyenletet számol. fúú olyan királyak vagyunk ne tudd meg XD aztán 5 megeröltető óra után átszaladtam a mozaikba nyomtatni gyöngyinek a házit, úgy láttam hogy tetszett neki (én ps-oltam neki) szvl sikerélmény. aztán visszamentem suliba, beszéltem még kicsit sanyiékkal, aztán még alexal egy kicsit, amig nem jött rójáné.
aztán hazajöttem és lepihentem kicsit... sokat :D közben volt itt az internet ember, (mert elment a net) aki beült hozzánk meccset nézni XD még jó hogy így itthon érzi magát... :D mikor felketem már nem volt itt, azóta így szenvedek vagy nem is tudom... felmostam mégegyszer, tanultam, gépeztem... megrohamoztam gábort, aki mondta hogy ha kocsival mennek szegedre, akkor be tudnak vinni, ami tök jó, de ha nem, akkor is elmondta hogy melyik villamossal kell odamenni. most meg nemsoká megyek tusolni, aztán meg alszom. holnap nincs első óránk, ugyhogy olyan fitt és üde leszek hogy else hiszed :D am kiv vagyok, hányan mennek be hnp első órába :D nade mára ennyi elég is lesz... most nem kaptok zenét :A sziaa jóéjt ^^
sziaa ^^ aaa ez a mai nap olyan egy F*K... egész éjjel csak szenvedtem a hányás határán voltam és a hasam meg a fejem is fájtolyan jóvolt (Y) nem is tudtam aludni meg semmi... =/ reggel ilyen tök szar kedvem volt, meg kb mint akin átment egy úthenger. háromszor. odavissza. legalább tesiből kaptam egy ötöst amiért kimentem a -20ba a parkba reginával sétálni és beszélgetni szinrőlFUTNI!! aztán törin megírtam egy fantansztikus tz-t. hurrá. olivér 5 percenként kérdezgetett hogy mit hová kell írni, olyan 3 feladatot diktáltam neki... nem is lenne baj, de én se vagyok biztos benne, amit írtam, olyan jó, hogy az osztály egyik legszarabb törisétől kérdezgeti a dolgokat (Y) matek az okés, nyugodt szívvel diktálom le neki az össz feladatot, de ez meg szarlesz és akkor meg engem fog okolni... bár... ne okoljon, örüljön hogy segítettem. :m aztán további punny. suli után sanyival kitaláltuk hogy tejfölös kenyeret fogunk ebédelni szvl átmentünk skálába ahol találkoztunk evivel viktorral meg mártival, bár ennek igazából semmi jelentősége nincsen. hazajöttünk, kajoltunk meg minden aztán kellett is mennünk... sanyi edzés én meg elsősegély. tök jó volt, de tényleg. gyöngyi volt a párom, először ő halt meg aztán én, stabil oldalfekvés nagyon megy (közben majdnem bepisiltünk, mindenkinek kellett XD) jobb mint a kresz, bár gáborékkal az se volt unalmas (: és bejött az infótanár, sztem kezdi azt hinni hogy követem vagy nem tudom :D jajj tényleg követés. van egy csaj meg a barátja akik szombat óta követnek minket sanyival XD szombaton vagy 3x találkoztunk, a buszon oda is meg vissza is együtt jöttünk, még makón is összefutottunk párszor, és ma megint ottvoltak, de eddig soha nem láttam egyiküket se :D mint régebben az a csaj meg a kócos fiú akik mindig engem néztek suli előtt... lehet hogy üldözési mániám van? O.o na most viszont megyek, anyának szerződést kell csinálni, gyöngyinek meg UT házit... még jó hogy nekem semmi dolgom nincs...
pontosan ilyen idő van. és ilyen kedvem, mint ennek a dalnak a hangulata.
na ittvagyok megint ^^ de csak egy pillre jöttem, van egy vagon dolgom =/
tegnap tök jó volt, sanyival bementünk szegedre, ottvolt az anyuja meg a huga, akikkel beültünk mozizni. a csúf igazságot néztük, jó film nagyon, olyan őszinte... és tanulságos :D szegeden más nem nagyon volt, visszaúton végig horrorfilmekről beszéltünk, aztán elgondolkoztam hogy nem fogok merni leszállni a buszról XD de végülis le mertem szvl minden okés volt :m jól éreztem magam, köszi mindent ^^ este még eljöttünk hozzánk, szólni anyának hogy hazaértem és élek :D aztán kiültünk sanyival a dombra, beszélgettünk csomó mindenről, tök jó volt♥aztán szóltak sziszkáék hogy menjünk a sportcsarnokhoz, mert ottvannak. odamentünk aztáán meg ugye matróz. kurvahidegvolt *-* de aztán bementünk, ott már jóvolt (: megtanultam zsírozni [kiakirááály] bár még hagy némi kívánnivalót a játékstílusom XD közben találkoztam az infótanárral, mondjuk eléggé meglepődött mikor látta hogy ott kártyázok a kocsmában a fiúkkal XD i think nem ezt nézte ki belőlem :D mondjuk nemgááz sztem ^^ aztán (miután két csapdlecsacsit nyertem XD) elindultunk haza sanyival meg sókival. hátt nem tudom, más nem nagyon volt... de tök jól éreztem magam egész nap ^^ most pedig éljen a tanulás, a kresz, a vasalás és a takarítás -.-
~ Oh, we're sinking like stones,
All that we fought for,
All those places we've gone,
All of us are done for.
~
Oh, all that I know,
There's nothing here to run from,
And there, everybody here's got somebody to lean on.
~
sziaa. uhh szerda óta nem írtam... na ilyen is ritkán van. akkor lássuk.
csütörtökön. suliban kikaptam a fogalmazást amit ricknek írtam. ilyen érettségi pontok szerint javította és 100%os lett, elvileg az egyetlen ötös a csoportban... és nem adott rá 5öst. tök szarul esett. nade túlélem. főleg hogy a metek dogám 5 lett ^^ max pontos pedig mg veszítettem is. ennél csak reni volt jobb, aki a 12ből 13 pontot ért el (Y) suli után punny volt asszem, semmi kül.
pénteken azvoolt hogy nemvolt semmi kül suliban... suli után nemere, vettünk alexnak cp-t aztán még beszélgettünk kicsit, fiúk kitalálták hogy süssek nekik palacsintát estére. hááát jó... :D aztán hazajöttem, aludtam, meg ilyenek...boltba mentem, tusoltam, mivel késésben voltam (megint elaludtam az időt, micsoda véletlen XD) aztán jött alex meg sanyi aztán mikor készvoltam a palacsintával akkor útnak indultunk, bejártuk fél makót aztán találkoztunk erliczékkel aztán mentünk matrózba, ottvolt mindenki, aztán megint találkoztunk erliczékkel XD néztünk meccset (Y) meg ilyesmi, aztán mentünk guberálni :'D hát a nap tanulsága, hogy a tévé képcső igeni fel tud robbanni :D én egy kiscicát guberáltam tök aranyos volt, odajött és dorombolt mikor felvettem ^^ csomót hülyültünk meg néha futni kellett de azért vicces volt XD volt kanapé meg kabát meg minden... XD még kiscica is *-* na szvl tök jól elvoltunk, aztán még kiültünk kicsit a sportcsarnokra, meg előttünk is beszélgettünk, szvl jó este volt.
mikor hazaértem, bedőltem az ágyba, és röpke 12 óra alvás után most ittvagyok. anya szerbiában van, szvl nincs kaja meg semmi, ilyenkor mindig anarchia van itthon XD mindját lemegyek egy pizzáért, aztán letusolok és nemsoká jön sanyi is, aztán a többit majd legközelebb elmesélem (: sziaa jó hétvégét ^^
hajhóó ^^ tegnap azért nem írtam, mert 5 órám volt, 3/4 1re itthon voltam, aztán betámadtam az ágyamat és olyan 7ig aludtam ^^ aztán meg tanultam, meg beszéltem regivel [végre] am tegnap volt reni névnapja ami sikeresen 3. óra előtt jutott eszembe szvl nagyon király voltam -.- *bocsi reni és mégegyszer boldog névnapot*
a mai nap nagyon jól indult, odamentem 07:35-re, mert első órára társadaomra ilyen prezentációt csináltunk, és kellett vna a média kocsi. sehol senki, rohangáltam az infótanári - nagytanári - terem - technikusszoba útvonalon, mert közbe ugye ki is nyomtattam, bár megmernék esküdni hogy azt hallottam hogy reni azt mondta hogy gáboréknak van nyomtatójuk szvl ki tudja nyomtatni. na mindegy, azért a biztonság kedvéért kinyomtattam-szerencsére, mert senki más nem hozta nyomtatva... persze nehogy bárki is azt higyje, ezzel el van intézve. még véletlenül se! a terem ahová a média kocsit vinni kellett vna, az új részbe van, szvl 6-7 lépcsőt fel kellett vna vinni. persze olyan nehéz a média kocsi mint az isten nyila. van ilyen mozgássérült lift, de ahoz nem mertem hozzányúlni, mert ha elrontom, adhatjuk el a házunkat és lakhatunk a média kocsiba a híd alatt kb annyit ér az a lift :D na akkor nagy nehezen sikerült keríteni vkit aki tudta kezelni a liftet, persze az meg elhagyta a kulcsot, közben a tanár odavetette kedvesen hogy mért nem visszük fel a kocsit a kezünkbe. nem is tudom talán mert olyan nehéz hogy 2 lépés után elejtem és kb 2 millió az értéle annak ami benne van? khm lehet... -.- ezzel aztán ki voltunk segítve. végülis visszajött a bá, meglett a kulcs nagykirályan felvittük a cuccot, levetítettük, kaptunk rá 5öst, szvl végülis hepi end, de 2 konklúzió is levonható tanulságként.
utálom a csapat munkát meg azt hogy mindenki leszarja az egészet, el se olvassa, nem is érdekli, rá se kérdez, nem képes segíteni. jó persze nem vonatkozik mindenkire, csak... mindegy ^^ a másik pedig hogy SOHA ne próbáljatok meg médiakocsit kérni a 300-as termekhez, mert ESÉLYTELEN. külön köszönet a többi csapatnak akik végignézték a haláltusánkat amint a médiakocsit próbáltuk felrángatni, és basztak segíteni és aztán levetítették rajta a kis műsorukat majd elégedetten távoztak és cipelhettük le MI a kocsit, meg vihettük vissza a helyére. szép is ez a csapat munka. csak inkább soha többet. (Y)
mondjuk tanulságos volt, kétségtelenül: kire lehet számítani és ki a felejtős ilyen szempontból...
egyébként hulla vagyok, bár szerencsére fél órával hamarabb elengedett minket az infó tanárbá. levetítettem a fantasztikus színvonalas chuck norris-os diámat. sztem jó volt bár néha nem mindig lehetett látni XD azért asszem ernő 3 kismalaca mindent vitt. "malac_1 malac_2" (ááá nem kocka XD) és "elhatározták h házat építenek" viccesvolt ^^ voltak továbbá nagyon színvonalas: "Virágok fajtái: 1., 2., 3., 4., és a rózsa" XD aztán jövőhétre kaptunk egy igen nice 1 oldalas érettségi feladatot angolul. szerencsére körbe vagyok véve angol faktosokkal (oké énis, de én csak egy hónapja ők meg 2 éve) vmit majd csak összehozunk, bár biztos lesznek érdekes megoldások :D kíváncsi vagyok... (: majd egyszer ha lesz időm, akkor lefényképezem hogy el tudjátok olvasni, hátha érdekel vkit...
aztán gyorsan hazaviharzottam, elszaladtam kajáért, aztán haza, most kajálok, közbe írok, de lassan mehetek is kreszre, ma lesz az utolsó óra. asszem hiányozni fognak a hülyeségeik, bár gábor gondolom ezután se kímél majd :D kíváncsi vagyok, mit fogunk csinálni, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem fogok átmenni elsőre... tudod, olyan megérzés. na de rohanok, mert lassan már onnan is elkések. na istenálgyon ^^
egyébként nagyon peace-es hangulatba vagyok, mégha az előzőkből nem is ez jött vna le... sokkal jobb hogy így kiírtam magamból. csak én nem fogom elégetni mint abban a filmben. mondjuk ő papírra írta, úgy könnyebb, ez csúnya lenne.