én: -észrevetted hogy egész nap nem szóltunk egymáshoz?
nemén: -én inkább azt vettem észre hogy senkihez nem szóltál egész nap

nos jah, kb ebböl állt a napom. mindenki olyan jól elvan a saját kis társaságával és kezdem unni hogy így kilógok a sorból. persze ez nem azt jelenti hogy egyedül voltam, mert van pár ember, akikhez bármikor odamegyek, nem fogom azt leolvasni az arcukról hogy "bazz ez meg mi az istent keres itt", de akkor sem egy saját társaság, érted.

meghát arrol nem is beszélve, hogy páran milyen kedvesek voltak, mikor matekházi, rágó, rajz szerkesztés kellett nekik. nem azért mondom, mintha nem adnám szivesen. persze hogy szivesen adom DE az olyan emberekből, akik csak és kizárólag akkor jönnek oda, ha kell nekik vmi, már kibaszottul elegem van. és ilyenek közt legyek kedves és normális velük? igen mert nem tudok másmilyen lenni, ilyen vagyok basszameg. de már úgy elegem van mindenből és legszivesebben elmennék innen nagyon messzire...

persze nem mindenki ilyen...
Sanyi: na megcsinálod nekem a szerkesztést?
én: na jó legyen....
Sanyi: milyen csokit hozzak?
én: drehert :)

szvl azért van pár ember aki nem olyan mint a többi, csak sajna ők vannak kisebbségben...

szóval mi a mai tapasztalat? az élet egy barominagy szopatás.

1

1